Aktuális

Iregszemcse végre másképp - az összefogás elndul(hat)

Korábban többször írt a Pesti Riport cikket a kis Tolna megyei faluról, Iregszemcséről - többnyire nem dicsérő szavakkal. Azonban most egy csodálatos kezdeményezésről számolhat be a hírportál. A kezdetek most sem voltak zökkenőmentesek, azonban három helyi lakos és sok segítő kisebb csodát tett, amellyel felrázta a közösség életét. Szerintük nem nagy dolog, mert egy elhatározás, némi utánajárás, sok emberi szeretet, valamint őszinte segítségnyújtási szándék elegendő volt ennek megvalósításához. 

A helyi önkormányzati vezetők szerint nincsenek rászorulók a faluban, ezért semmi szükség arra, hogy a polgármester és sleppje bármilyen ajándékkal lepjen meg néhány családot. Ezt Farkas János, Nagy Rudolf és Bódog János másképp látta és másképp is tett. 

Megszerveztek és megvalósították azt, amire Tóth Szabolcs polgármester és dr. Marinka Nikolett jegyző, valamint néhány képviselőtestületi tag szerint nem volt szükség. Szerintük ugyanis nincs rászoruló, Savanyú Attila alpolgármester úgy gondolja, semmi értelme egy kilogramm liszt vagy némi szaloncukor kiosztásának. A faluvezetés rossz anyagi helyzetével indokolta az egy-két százezer forintba kerülő adományosztás szükségtelenségét.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a polgármester és jegyző havi egymillió forint körüli fizetést vihet haza. Ebből azért akár juthatna is némi ajándékra a létminimum alatt tengődő választópolgároknak. Tóth Szabolcs vélhetően úgy gondolkodik, a lakosságnak semmi köze az önkormányzat pénzügyeihez, semmi köze ahhoz, hogy a település vezetői hogyan kezelik a rájuk bízott közpénzt.

A három helyi lakos a karácsonyt tette szebbé, az önkormányzat „ajándéka” ezzel szemben egy rendelet lett, amelyben az olvasható, hogy visszamenőleg beszednék a talajterhelési díjat a lakosoktól.

Van ennél lejjebb?