Aktuális

A szakadék szélén: több mint 420 körzetben nincs háziorvos, 255 helyről a fogorvos is hiányzik

Az idei év első két hónapjában már több mint harminc háziorvosi és nyolc fogorvosi praxis üresedett meg, februárban 422 tartósan betöltetlen háziorvosi körzetet regisztráltak, az üres fogorvosi szolgálatok száma 255 volt - derül ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adataiból.

Az alapellátás lassan, de biztosan kivérzik

Azért, hogy az alapellátás biztosítva legyen, az ÁEEK évről évre pályázatokat ír ki a praxisjogvásárlásra és letelepedésre.

Az idén egy nemrégiben megjelent tender szerint összesen 1,25 milliárd forintra pályázhatnak az orvosok. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján megjelent kiírás szerint a háziorvosi praxisjog vásárlásához maximum négymillió forint támogatás nyerhető el.

A tartósan betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzetek letelepedési támogatására pedig az elnyerhető legmagasabb összeg 20 millió forint, amelyet a legalább öt éve üresen álló praxis betöltése esetén fizetnek ki.

A háziorvosok nagy része vészesen elöregedett. Utánpótlás alig. Néhány éven belül ugrásszerűen meg fog nőni az üres praxisok száma, több mint 2000 praxis sorsa lesz kérdéses. Az alapellátás lassan, de biztosan kivérzik - a szakadék szélén tántorog az egészségügy.