Aktuális

Görögország nem akar betolakodókat visszafogadni Németországból

Annak ellenére, hogy a Dublin-eljárás ismét vonatkozik Görögországra, Athén nem hajlandó visszafogadni a Németországból hozzájuk visszaküldött migránsokat - írja a Die Welt.

A görögök örülnek, hogy megszabadultak tőlük

Németországba még mindig sok migráns érkezik Olaszországból és Görögországból. Idén május végéig a német szövetségi belügyminisztérium szerint 77 200 migráns érkezett Németországba, akik azt mondják, hogy védelmet keresnek.

Közülük Olaszországból 65 ezer, Görögországból 8 ezer érkezett Németországba.

Az európai menekültrendszer értelmében minden megérkező védelmet kérőnek ott kell átesnie a menedék engedélyezési eljáráson, ahol elsőnek tette a lábát európai területre. Aki másik országba utazik, azt vissza kell küldeni. De ez most is csak ritkán történik. Idén az első három hónapban Németország csak 1344 migránst tudott más európai országokba elküldeni.

Csakhogy az Európai Bíróság és az Európai Emberi Jogok Bírósága 2011-es ítélete szerint Görögországba „rendszer okok” miatt nem lehetett visszaküldeni migránsokat. De ma már lehet, mert e rendszerbeli hiányosságokat kiküszöbölték.

Viszont Görögország a visszaküldést nem akarja, tiltakozik az eljárás ellen.