Aktuális

Tiszta hang: egy holland politikus pedofilnak nevezte Mohamed prófétát és erőszakos vallásnak az iszlámot

Mohamed prófétát hadúrnak és pedofilnak, az iszlámot pedig erőszakos vallásnak nevezte Geert Wilders, a bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) elnöke a nagyobb pártok vezetőinek a holland parlamenti választás előestéjén, kedden tartott televíziós vitában.

„Az iszlám a legnagyobb fenyegetés”

„Az iszlám a Hollandiát célzó legnagyobb fenyegetés. Az országunk jövője a tét, az iszlám és a szabadság nem fér meg egymás mellett" - jelentette ki Wilders a NOS közszolgálati csatorna által közvetített vitában, söpredéknek nevezve a rotterdami török konzulátusnál néhány napja kitört csetepaté török résztvevőit.

Wilders emellett „ócska, woodstocki szövegnek” minősítette a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) jelmondatát, amely szerint „Hollandia mindannyiunké”. A pártvezér leszögezte, ezt olyanok találhatták ki, akik túl sokat „vízipipáztak", Hollandia ugyanis nem mindenkié, noha a hollandok mára másodrendű polgároknak érzik magukat a saját országukban, és félnek a bevándorlóktól.