Aktuális

Szépségkirálynő volt a Gabora Gála háziasszonya

Immár 27. alkalommal rendezték meg január 12-én a Gabora Gálát, Salgótarjánban. A nemzetközi jótékonysági öregfiúk teremlabdarúgó tornán idén a „Jó pásztor” római katolikus óvoda kapta meg a bevételt, ami több mint hárommillió forint volt. A torna háziasszonya szerepkört Szick Petra szépségkiránynő töltötte be, aki idén is megcsillantotta futballtehetségét, ugyanis ő végezte el az egyik kezdőrúgást.

 

Honnan jött az ötlet, hogy idén Te legyél a gála háziasszonya?

Szick Petra: Gabora Úr kért fel erre a megtisztelő feladatra,és én örömmel mondtam igent. Örülök,ha segítehetek ilyen nemes célok elérésében.

Milyen érzés volt 2 év után visszatérni ide, és résztvenni a tornán?

Szick Petra: Fantasztikus! Nagyon szeretem a focit, és közel áll a szívemhez a jótékonyság is. Régen ültem lelátón és néztem élőben meccset, szóval én ezt felüdülésként éltem meg.

Melyik csapatnak szurkoltál?

Szick Petra: Óriási Barca-drukker vagyok, így amikor értesültem róla, hogy nem jön a csapat, kicsit szomorú voltam, de ami késik nem múlik. Minden csapat tagjaival volt lehetőségem beszélgetni, mindenki nagyon kedves volt, így igazságtalannak tartanám, ha mondanék csapatnevet. Mindenki ügyes volt, és a sporik is jó fejek voltak.

Tényleg be akartak fogni, hogy Te is vezess meccset?

Szick Petra: Igen. Azt mondták, hogy mindenem megvan ahhoz, hogy játékvezető legyek, így pályát kéne változtatnom. Egyszer valóban elgondolkodtam azon, hogy a foci felé vegyem az irányt. Vonzott az edzői playa, de a média a nagy szerelmem, így elengedtem a gondolatot. Szerintem fontos, hogy mindenki azt a munkát végezze, ami igazán örömet okoz neki.

Idén sokkal sportosabban öltöztél mint 2 éve. Miért?

Szick Petra: 2017-ben még nem tudtam, mire vállalkozom, így eljöttem magassarkúban és koktél ruhában. Mondanom sem kell, hogy nem az volt a legmegfelelőbb öltözet. Idén maradt a szoknya, de egy egyszerű hosszú felső volt rajtam és sportcipő. A smink elmaradhatatlan volt, szóval óriási köszönet Perjés Lorettának érte. A díjkiosztóra viszont jött a magassarkú, és az elmaradhatatlan koktélruha.

Több fiatal volt ma körülötted. Ők kik voltak?

Szick Petra: Slud Dominika volt a kis királylány mellettem, aki színtén elvégzett egy kezdőrúgást. Ő 2017-ben nyert versenyt Bulgáriában és jelenleg én mentorálom. A másik leányzó Péter Evelin volt, ő szintén a menedzseltem, illetve Komár Benjamin, aki idén hazánkat képviseli majd egy világversenyen, férfi kategóriában.

Jövőre ismét számíthatnak rád a szervezők?

Szick Petra: Amennyiben lehetőségem lesz rá, nagyon szívesen jövök.

(Az idei tornát a Zalaegerszeg öregfiúk csapata nyerte meg. Gabora János Úr ismét kitett magáért, egy fantasztikus napot hozott össze. A gála játékvezetői: Arany Tamás, Makai János, Pál László, Varga Gábor voltak, a gála orvosaként pedig Dr. Barrak Ahmad igazgató főorvos tevékenykedett.)