Aktuális

Fiatal modell is szerepel Benkő Dániel emlék klipjében

Néhány nappal ezelőtt lettünk figyelmesek arra, hogy Varga Viktor, valamint a fiatal modell, Szick Petra „közösen” dolgoznak egy klipen. De, hogy miről is van szó? Alább kiderül.

A közös munka

„Ez a klip egy búcsú tőlem Danielnek, amely egy olyan helyet mutat be, ahova remélhetőleg kerül. Egyfajta mennyország Dawid Hamilton fotóművész látásmódjában, ahol a művészeteknek fontos szerepe van, így megjelenítve a múzsák segítségével különböző nagy alkotók festményeit, szoborcsoportjait, néhány Benkőre jellemző szimbólummal, arra a dalra, amit közösen irtunk. Klasszikus zene house-szal keverve, eklektikusan, mint a gyönyörű életeink” - mesélte Varga Viktor.

Petrát is megkértük, hogy beszéljen a forgatásról.

„Négy lány szerepelt a klipben - és Viktor. Az egyik lány én voltam. Nagyon örültem, hogy Viktor felkért erre a megtisztelő feladatra. Szeretek vele dolgozni, mert fantasztikus ötletei vannak. Izgatottan várom a végeredményt. Szerintem Benkő Dánielnek is nagyon tetszene az ötlet. Sajnálom, hogy már nincs köztünk” - mondta Petra