Aktuális

Egyre csak nő a bűncselekmények száma Németországban

Hivatalosan csak hétfőn teszik közzé, azonban már most kiszivárgott számos adat abból a rendőri statisztikából, mely szerint Németországban növekedett az erőszakos bűncselekmények számaránya.

Nemi erőszak és szexuális zaklatás esetében közel 13 százalékos a növekedés

Ezen bűncselekmények aránya ugyanis 6,7 százalékkal emelkedett Németországban. Ebbe beletartozik az emberölés és nemi erőszak is, 80 százalékban azonban rablásról és tettlegességről lehet beszélni. Emberölés tekintetében pedig 2400 esetet regisztráltak, ami 14,3 százalékos emelkedést jelent.

Nemi erőszak és szexuális zaklatás esetében közel 13 százalékos növekedést mutat a statisztika, ami pontosan 7900 esetet jelent. Ezt nagymértékben befolyásolja a Kölnben, újévkor történt tömeges zaklatás, ahol is az elkövetők észak-afrikai migránsok voltak.

Rudolf Egg kriminálpszichológus szerint érdemes megjegyezni, hogy a rendőri statisztika a migránsok által elkövetett bűncselekményekről is értekezik. Hogy miért választják a migránsok az illegalitást, azt Egg azzal magyarázza, hogy több „rizikófaktornak” is ki vannak téve: a migránsok nagy része fiatal, egyedülálló férfi, akinek nincs családja, és aki képtelen integrálódni a társadalomba.

Rudolf Egg szerint további érdekesség, hogy a bűncselekményt elkövető migránsok csak nagyon kevés hányada származik háború sújtotta országból.