Aktuális

Digitálisan sokszorosították a Dobrev-csapat tagjait a látvány kedvéért

Egy volt disc jockey leplezte le, hogy digitálisan sokszorosították Dobrev Klára csapata, a TeamDobrev tagjait a látvány kedvéért.

 

Négy ilyen kamu-résztvevőt sikerült találni

„Fantasztikus videóban jelentette be a DK, hogy Gyurcsány Ferenc férje, Apró Antal unokája a párt miniszterelnök-jelöltje” - írta a Facebookon Jeszenszky Zsolt.

Az egykori lemezlovas emlékeztetett: a Demokratikus Koalíció eseményén virtuálisan voltak jelen a „Team Dobrev”, azaz Dobrev-csapat tagjai. Szerinte ezek a tagok annyira sokan azonban nem lehetnek, mint azt a párt sugallni szerette volna, ugyanis többüket digitálisan sokszorosítani kellett, hogy meglegyen a létszám és a látvány „Klárika mögött” - fogalmazott DJ Jeszy.

„Rövid szemlélődés után négy ilyen kamu-résztvevőt sikerült találni. Simán lehet, hogy van több is, nézegessétek, hajrá!” - biztatott bejegyzésében mindenkit Jeszenszky.