Aktuális

Nem érdekli a francia polgármestereket a muszlimbarát bíróság döntése: továbbra is tilos a burkini - nagyon helyes!

A szabadságjogokra hivatkozva pénteken egy bíróság felfüggesztette Villeneuve-Loubet-ben a burkini tilalmáról szóló helyi rendeletet. Ugyanakkor több francia város polgármestere azt mondta: őket nem érdekli a bíróság döntése, továbbra is tiltják a burkini használatát a strandokon.

Önmagukat rekesztik ki az európai társadalmakból

A francia Államtanács, vagyis a legfőbb közigazgatási bírósági szerv vezetője úgy döntött pénteken, hogy a teljes testet elfedő fürdőruha, vagyis a burkini tiltása Villeneuve-Loubet-ben „súlyosan és nyilvánvalóan megsértette az alapvető szabadságjogokat”.

Eddig legalább 30 francia település vezette be a tilalmat. Közülük Nizza, Fréjus és a korzikai Sisco polgármestere úgy döntött, továbbra is tiltják a burkini használatát a strandokon.

A francia Államtanács egyik ügyvédje, Francois Molinie azt mondta a Le Monde-nak, hogy a tiltakozó polgármesterek csak rövid ideig folytathatják a burkinik betiltását, mert magasabb szintű bíróság elé viszik az ügyet.

A városok vezetői pedig úgy érveltek: a nizzai és a párizsi merényletek után az emberek sokkal érzékenyebbek az elkülönülést hangsúlyozó jelképekre. Azaz félelmet kelt bennük például az állig felöltözött nők látványa a strandon. Szerintük ugyanis ez a fürdőruha egyértelmű utalás a dizsihádista eszmékre.

Tehát a terrorizmus miatt félelmet vált ki a muszlim fürdőruha, Cannes városa is ezért tiltotta be. Manuel Valls miniszterelnök azt mondta: a burkini viselése nem egyeztethető össze a francia értékekkel.

Laurence Rossignol női jogokért felelős miniszter is támogatja egyébként a burkinik betiltását, de nem a terrorizmus miatt. Ő úgy látja, a burkini nem egy új típusú fürdőruha, hanem a burka partiverziója - és a célja is hasonló: a test eltakarása a nők hatékonyabb irányítása érdekében.

Egy francia közvélemény-kutatás szerint az emberek többsége támogatta a burkinik tilalmát. Több burkiniben fürdő nőt egyébként már meg is büntettek Franciaországban. A cannes-i strandon négy nőnek fejenként 38 eurót kellett fizetnie. Hat, szintén burkinit viselő muszlim nő pedig a büntetést látva gyorsan elmenekült a strandról, így ők nem kaptak büntetést - írta akkor a Le Figaro.

A nizzai polgármester korábban a Nice-Matinnek arról beszélt, hogy nem igaz, hogy a vallásos muszlimokat akarnák kirekeszteni, hanem arról van szó, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartani a Francia Köztársaság világi eszméit.