Aktuális

Bombahír: van összefüggés az AstraZeneca vakcinája és a vérrögképződés között - állítja az Európai Gyógyszerügynökség

Összefüggés van az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között - jelentette ki Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője egy kedden megjelent olasz lapinterjúban.

Azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat

Az EMA oltási stratégiával és egészségvédelemmel foglalkozó egységének vezetője az Il Messaggero című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, véleménye szerint most már ki lehet mondani, „világos, hogy van összefüggés az AstraZeneca vakcinája és az utóbbi hetekben tapasztalt vérrögképződéses esetek között, de azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat”.

Utalt arra, hogy az EMA várhatóan órákon belül hivatalosan is megerősíti ennek az összefüggésnek a fennállását.

Az AstraZeneca vakcinája és a vérrögképződés közötti összefüggés gyanúja elsőként Ausztriában vetődött fel, amikor a beoltása után nem sokkal meghalt egy 49 ápolónő. Az osztrák hatóságok felfüggesztették a vakcina használatát, amit több más európai országban is hasonló döntés követett. Bár ezen életkori korlátozásokkal többen enyhítettek - Németországban például csak 60 év alattiakat és a veszélyeztetett csoportokba tartozókat nem oltanak AstraZenecával -, vagy eltörölték a felfüggesztést, Ausztriában, Dániában, Hollandiában, Romániában és Norvégiában továbbra sem lehet használni a vakcinát.

Magyarországon oltanak AstraZenecával.