Aktuális

Hiába élünk gazdag országokban, boldogtalanok vagyunk

A világ leggazdagabb országaiban élő emberek nagyobb része folyamatosan idegeskedik egy rakás dolgon a pénztől kezdve a munkaerőpiac helyzetén át az adókig - derül ki egy friss OECD-felmérésből, amiben 21 OECD-tagállamban 22 ezer embert kérdeztek meg.

Az emberek aggódnak, elégedetlenek

Az OECD a világ legfejlettebb gazdaságait tömöríti, így a válaszadók mindegyike globális összehasonlításban gazdag és fejlett államban él. Ez azonban nem látszik az emberek közérzetén.

A felmérés készítői szerint nyilvánvaló, hogy az emberek aggódnak, elégedetlenek és úgy érzik, nem fair velük a rendszer. A többség úgy érzi, nem fér hozzá a szociális juttatásokhoz, mikor szüksége lenne rájuk, és kevesebb, mint 20 százalék tartja igazságosnak a szintet, amin adót fizet. Ezen kívül sok OECD tagállamban úgy érzi az emberek többsége, hogy a kormányt nem érdekli az ő világnézetük.

Az eredmények a felmérés készítői szerint nem csak hátrahagyottaknak nevezett, leszakadó társadalmi csoportokra igazak, hanem a tanult fiatalokra is, és egyre inkább terjednek ezek a nézetek a társadalom egészében. Az emberek többsége már nem is drukkol az adócsökkentésnek, sőt sokan szívesen fizetnének több adót jobb szociális ellátásért, jobb oktatásért, színvonalas egészségügyért és biztosabb nyugdíjért cserébe.