Aktuális

Felszámolás indult Vajna Tímea gyémántkereskedő cége ellen, hat végrehajtást rendeltek el az évek óta veszteséges társasággal szemben

Andy Vajna özvegye korábban azt mondta: csak a lúzereknek nem telik gyémántra...

Ez sem jött össze Tímeának

November 25-én a Fővárosi Törvényszék elrendelte a kisebbségi tulajdonos Vajna Tímea miatt ismertté vált gyémántkereskedő cég, a Dorottya Diamond Palace Kft. felszámolását - derül ki cégbírósági iratokból.

Az ékszerkereskedés már augusztusban sem állt jól: bejáratánál csak egy jókora lakat várta az érdeklődőket.

A társasággal szemben hat végrehajtási eljárást rendeltek el - mindet 2019-ben -, amelyek jelenleg is hatályosak. Ötöt közjegyzők, egyet pedig a NAV illetékes hátralékkezelési osztálya „jegyez”.

Emellett még mindig nem adták le a tavalyi évre vonatkozó beszámolót, aminek a határideje május 31. volt.

A cég 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is veszteségesen működött.