Aktuális

Feljelentették Orbán Viktort és társait Kriza Ákos temetése miatt

Az eszakihírnok.com portálnak küldött dokumentum tanúsága szerint feljelentést tettek a rendőrségen Orbán Viktor és ismeretlen társai ellen kétrendbeli, a veszélyhelyzet idején a második ütemű védelmi intézkedések megszegése miatt.

A feljelentő azt sérelmezi, hogy a miniszterelnök január 30-án, Miskolcon, társaival részt vett Kriza Ákos, a város korábbi polgármestere temetésén.

A feljelentéshez videót is csatolt, amelyen a leírás szerint látszik, hogy az eseményen jóval több, mint 50 ember vett részt, ezzel pedig szabályt sértettek. A veszélyhelyzet idejére hozott intézkedés értelmében ugyanis maximum 50 fő vehet részt temetésen.