Aktuális

Közép-afrikai szolgáltatási színvonal: így bohóckodik az ügyféllel a Fáma Futárszolgálat

Nem szokásunk „saját” történeteink nyilvánosság elé tárása, de az alábbi eset annyira felháborító, hogy ezúttal kivételt teszünk. Van egy budapesti székhelyű futár cég, amely hülyének nézi azokat, akiknek a pénzéből él: a megrendelőket. Nem kicsit meglepő, hogy a kiélezett piaci helyzetben ez a „társaság” még nem halt éhen…

„Egy internetes forgalmazótól rendeltem terméket. A vásárlást visszaigazoló e-mailben a webshop arról tájékoztatott, hogy a kiszállítás időpontjáról a futár cég elektronikus levélben küld értesítést.

Csütörtökön (2018. december 13.), 15 óra 20 perc körül felhívott a Fáma Futárszolgálat munkatársa, hogy csomagot kézbesített - volna. Azonban mivel nem vettem fel a telefont, ezért kb. 5 perce eljött a lakcímemről.  Tény: 5 perc 48 másodperc időtartamú beszélgetést folytattam abban az időben, ezért nem tudtam fogadni a futár hívását, akit arra kértem, forduljon vissza és kézbesítse a küldeményt, hiszen otthon tartózkodom. Nem fordult vissza, és meglehetősen pökhendi stílusban tudatta, hogy majd holnap (azaz pénteken) ismételten megpróbálja kézbesíteni a csomagot.

(Fontos körülmény: a futárszolgálat sem sms-ben, sem e-mailben nem értesített előzetesen a küldemény kézbesítésének idejéről. Nemhogy 3 órás időintervallumot, de még napot sem közöltek. Mégis mit gondolnak? Az ember napokig otthon ücsörög, nem telefonál, csak várja a megváltó pillanatot, amikor a Fáma Futárszolgálat munkatársa megjelenik, mint Jézus Krisztus? A GLS, az MPL, a DPD és a többi szolgáltató a kézbesítés előtti napon jelzi a kiszállítást, a kézbesítés napján pedig 3 órás időszakot jelöl meg, amikor a küldemény átadása várható. Mi több: a futárok telefonon is tudatják, mikor várható az érkezésük. A Fáma Futárszolgálat ezt a „luxust” nem engedi meg magának. Magasról tesz az ügyfélre.)

Pénteken (2018. december 14.), 16 óra után felhívtam a Fáma Futárszolgálat ügyfélszolgálatát, érdeklődve, merre autókáztatják a küldeményemet, amit - a futár ígérete szerint - aznap kellett volna megkapnom. Ha már előző nap derogált a futárnak 5 percnyi távolságból visszafordulnia… Az ügyfélszolgálatos hölgy „kis türelmet kért”, valamint azt, hogy tartsam a vonalat, amíg utánanéz, mi lehet a küldeményemmel. 6 perc elteltével a vonal megszakadt. Vártam 10 percet, és mivel a hölgy nem hívott vissza, újra felhívtam a céget. Másik ügyfélszolgálatos hölgy, ismét „türelemkérés”, majd néhány perc elteltével egy ígéret: „hamarosan visszahívjuk, ha kiderítettük, hol van a csomagja!”

20 percig tartott a türelmem. Ismét tárcsáztam a Fáma Futárszolgálat telefonszámát. Meglepő módon az ügyfélszolgálatos hölgy 20 perc távlatából is emlékezett rám, bár visszahívni elfelejtett. Közölte, hogy „logisztikai hiba miatt” a küldeményemet nem adták át a futárnak kiszállításra… Csodás! Ekkor néhány keresetlen mondatban közöltem a véleményemet a társaságról: „bohóc cég”, „komolytalan banda”, „burleszk brigád”. Az ügyfélszolgálatos bontotta a vonalat. Megsértődhetett a lelkem, hogy miket merészeltem mondani az ő „precíz”, „ügyfélközpontú” munkaadójáról. Pedig csak annak neveztem, ami valójában. Se többnek, se kevesebbnek.

Kevéssel később e-mail érkezett a Fáma Futárszolgálat nevű „izétől”, amelyben F. Emese a következőről tájékoztatott: „Előre láthatóan a HOLNAPI (2018. december 15., szombat) napon fog érkezni a csomagja, ha ez megfelel Önnek.” Azonnal reagáltam: „Megfelel, várom a küldeményt!”

Várhattam… Nem meglepő módon, szombaton sem vehettem kézbe a megrendelt terméket. Azon sem tudtam már fennakadni, hogy F. Emese a mai nap (hétfő) reggelén küldött jelzésemre annyit sem válaszolt, hogy „elnézést kérünk”… Náluk ez - úgy tűnik - nem szokás.

A reggel elküldött elektronikus levelemben kértem, hogy tegyünk végre pontot ennek az idegőrlő viszonynak a végére, és ma 12 óráig szíveskedjenek végre kiszállítani a küldeményt.

Nem szállították. Sőt, nem is jelezték, hogy nagyjából mikor kegyeskednek eleget tenni szolgáltatási kötelezettségüknek - amiért FIZETEK. Nyilván azért nem, mert ők nem késnek, hanem érkeznek. Egyszer csak... Valamikor...

Ez a Fáma Futárszolgálat. A XXI. században.

Komolytalan, bohóc, hazudós banda. Amely nagyívben szarik az ügyfélre.

Értethetetlen számomra, hogy vannak még olyan vállalkozások, magánszemélyek, akik megbízást adnak ennek a…. hm… „futárszolgálatnak” csúfolt laza csoportosulásnak.

Egyben biztosak lehetnek a Fáma Futárszolgálat munkatársai: részemre soha többé nem kell kézbesíteniük semmit, ugyanis mostantól nem rendelek olyan forgalmazótól, amelynek szállító partnere a Fáma Futárszolgálat.

Másoknak is ezt ajánlom - amennyiben fontosnak tartják az egészségüket, a nyugalmukat. És nem időmilliomosok.

(Valencsik Ferenc, főszerkesztő)”

A Fáma Futárszolgálatról itt olvashatnak további véleményeket:

http://futarszolgalat.tlap.hu/forum/